A hatóságok a héten kezdték meg az első családok elköltöztetését a függőleges szegénynegyednek is nevezett, 190 méter magas befejezetlen felhőkarcolóból, amelyet 2007-ben foglalt el több mint kétezer fedél nélküli család. Az építtetőjéről Dávid-toronynak nevezett épületben mára 1156 család maradt, őket város széli szociális lakásokba telepítik át. A venezuelai főváros kellős közepén emelkedő, bankközpontnak szánt felhőkarcoló építése 1994-ben maradt félbe a befektető, David Brillembourg ingatlanfejlesztő halála és a pénzügyi válság miatt. A félkész felhőkarcoló állami tulajdonba ment át, az elárverezésére 2001-ben tett kísérlet pedig eredménytelen maradt. Végül a csupasz betonszerkezet 45 emeletéből 28-at hajléktalan családok foglaltak el, azt egészen otthonossá tettek, lakásokat, boltokat, szolgáltató-műhelyeket alakítottak ki, gondoskodtak a víz- és áramellátásról, kerteket létesítettek, a gyermekek védelmében befalazták a réseket.A nemzetközi hírnév ellenére a hatóságok az épület kiürítése mellett döntöttek, mert – mint mondták – "a toronyban a biztonság és méltóság minimuma sem garantálható". Az elmúlt években többen is szörnyethaltak a korlát nélküli lépcsőkről vagy az épületszegélyekről a mélybe zuhanva. Nicholas Maduro elnök szerint hiba volt ilyen sokáig hagyni, hogy az emberek egy befejezetlen toronyépületben éljék az életüket.A felhőkarcoló kiürítés utáni sorsáról még nincs döntés. Az elnök szerint társadalmi vitát nyitnak arról, hogy lebontsák-e, üzletközponttá vagy lakóépületté alakítsák-e át, de szerinte mindenképp közösségi célokat kell szolgálnia. A helyi sajtóban elterjedt a hír, hogy az épületet kínaiak vásárolnák meg és bankcenterré alakítanák, de a kínai elnök e heti caracasi látogatásán nyilvánosan nem esett szó ilyen tervről.
hvg.hu